Esettanulmány - családi minták

Esettanulmány - Francisa

Kezdő Lélekhang módszert gyakorlóknak, illetve viszonylag gyors eredményre áhítozó embereknek lehet különösen inspiráló a következő történet, mely életem legeslegelső oldását meséli el. Nevezzük a hölgyet a titoktartás végett álnéven most Franciskának!

Franciska teljesen összetörve keresett meg anno egy téli napon azzal a problémával, hogy az élete több területen romokban hever. Minden vágya az, hogy gyermeke szülessen, ehhez képest éppen most szakított a párjával és a szüleivel is vannak konfliktusai. Az édesapjával több, mint 12 éve nem beszélt. Mióta szülei elváltak, nem találta a közös hangot édesapjával, aki azóta új családot alapított. Édesanyja a válása fölött érzett frusztrációját folyamatosan rá és testvéreire nyomta, ő pedig próbált neki megfelelni, jó gyereknek lenni, de kevés sikerrel. Amikor pedig a spiritualitás felé nyitva próbált rávilágítani édesanyjánál arra, hogy ő (mármint anyukája) is felelős azért a helyzetért, amibe került és édesanyjának is változtatnia kellene a hozzáállásán, akkor megkapta az arcába azt az ítéletet, hogy ő érzéketlen és gerinctelen. Franciska természetesen a legkevésbé sem volt érzéketlen és nem elárulni akarta édesanyját, hanem ki akarta őt húzni abból a mély gödörből, ahová leásta magát. Azonban először is saját magán kellett segítenie. A probléma tehát meglehetősen összetettnek bizonyult.

Az első kérdés, amit megfogalmaztam az Égiek felé, az volt, hogy hány százalékban ez a fiú a „végállomás” Franciska számára (legalábbis élete jelen szakaszában). Hiszen fontos volt tudni, hogy a kapcsolatnak a megjavításán vagy az elengedésén/feldolgozásán kell-e dolgoznunk a továbbiakban. Miután a kérdésemre 100% volt a válasz, így elkezdtem szépen sorban felgöngyölíteni, hogy mi állhat a párkapcsolati probléma hátterében. Oldottunk mindent: érzelmi blokkokat, közös előző életeket, melyekben egyikük-másikuk sérült, akadályokat stb. Majd ugyanezt megtettük az édesapjával kapcsolatosan is. Megnéztem, mi a gyökere ennek a mély sértettségnek, milyen hiedelmek, bevésődések, generációs minták terhelik kapcsolatukat. Volt mit oldani bőségesen és bár Franciska együttműködő volt, a végeredményben szemmel láthatóan nem hitt.

Franciska az oldás kezdetén nagyjából egy lyukas húsz fillérest nem adott volna azért sem, hogy valaha még találkozik párjával, a dolgok mégis így alakultak. Egy hónap sem telt el, ismét összejöttek, megbeszélték a dolgokat és a békülés oly édes volt, hogy… lássatok csodát, újra fellángoló szerelmükben azonnal megfogant közös gyermekük. Franciska kapcsolata – immáron férjével – azóta is folyamatosan kiállja az idők próbáját, drága gyermekük azóta elmúlt 5 éves. 

Ám picit visszaugorva az időben, a gyermek fogantatásának híre ment a családban… Franciska várandósságának már az ötödik hónapjában járt, amikor megcsörgette a telefonomat és megkérdezte, hogy éppen ülök-e. Mert ha nem, sürgősen foglaljak helyet. Azt mondta, nem fogom elhinni, hogy ki hívta fel telefonon. Az édesapja volt, aki gratulált neki áldott állapotához és 12 és fél év hallgatás után megtörve a jeget kettejük kapcsolatában, azonnal fel is ajánlotta, hogy ha Franciska elfogadja, akkor ő nagyon szívesen elkészíti a bababútorokat a kis jövevény szobájába (lévén, hogy asztalos volt a szakmája). Franciska nem akart hinni a fülének. Természetesen boldogan igent mondott a felajánlásra, így a megszületett kis csecsemőt már a nagypapa által készített fa bölcsőben ringathatta, ruhácskáit az általa készített szekrényben tárolhatta.

Valahányszor meglátogatta őt és unokáját édesapja, minőségi időt töltöttek együtt és a sok tisztázó beszélgetés (valamint nyilvánvalóan az oldás is) oda vezetett, hogy kapcsolatuk teljesen kisimult, és mélyebb lett, mint valaha. 3 évre rá édesapját magához szólította az Ég, ami Franciskát nagyon érzékenyen érintette. Egyetlen vigasza a szomorúságban az volt, hogy úgy távozott el édesapja, hogy rendeződött előtte kettejük viszonya. Az a keserűség és pótolhatatlan hiányérzet, amit a gyász alatt érzett, mindnyájunkat arra tanít, hogy nincs vesztegetni való időnk. Minden percet, melyet nem szeretetben töltünk családtagjainkkal, társainkkal, gyakorlatilag elpazarolunk.

Kiss Judit