Élmények

Élmények

Vincze Beáta, 2017. Pécs

 
Az alábbi eset június elején történt. Egy barátnőmet oldottam Lélekhanggal miután a nevelt kisfiára terelődött a szó. Éppen pelenkát kért. Ezen meglepődtem hiszen 3.5 éves és szobatiszta már. Ekkor a barátnőm kétségbe esve elmondta, hogy a nagy dolgot csak pelenkába hajlandó a fiúcska. S utána nem engedi legalább egy órát levenni a pelust és kicsípi állandóan a popsiját. Tehetetlenül viselték ezt a szeszélyt. Felajánlottam, hogy oldom Lélekhanggal a barátnőmön keresztül. Miután megkaptam a segítő energiák beleegyezését, elindult az oldás több féle témában...kb fél órán át.
Másnap a kisfiú elindult a wc felé, hogy ő ott fog nagydolgozni. Kikerekedett szemmel figyelték ahogy teljesíti teljesen egyedül. Azóta nincs ezzel probléma a pelus a múltté.:)
 

T. Kata, 2017. Budapest

Életem során nem voltam túl ‘szerencsés’ a szerelemben. Volt egy nehéz hosszú kapcsolatom és a szerelem bár ezután nem került el, megkezdődött egy húzd meg, ereszd meg játék, mert én fülig szerelmes voltam, míg ő döntésképtelen. Mindez már több, mint másfél éve tartott és én úgy éreztem nem vagyok szerethető férfiak által. Tudatosan lemondtam a párkapcsolatokról, mert hittem, hogy így egyszerűbb az élet. Persze Égi segítőim mondták, hogy “Visszatér az életedbe” mármint az, akivel akkor már másfél éve nyúztuk egymást. Kértem, inkább ne így legyen, de megúszásra szerintem nem lehet játszani. Így fordult velem elő, hogy névnapi köszöntést kaptam tőle és persze velem megint megfordult a világ, mert nem tudtam kiverni őt a fejemből. Nem szeretett volna semmi különöset, csak tudni rólam és megkérdezni hogy vagyok.

Nekem előjöttek az érzéseim és megint egy érzelmi romhalmaz közepén voltam, nagyon sajnáltam magam. Megkérdeztem az Égieket miért történik ez és kértem, hogy a testemben lévő lerakódás tisztuljon, mert közben a kettes csakrám magasságában mindenféle fizikai bajom volt. Nem nehéz összerakni a képet, hogy a kettő összefügg, az én vágyam pedig a gyógyulás volt. Szóval, mikor ültem a nappaliban, a szívem sajgott, mint addigra már sokszor a hitem szerinti nagy Ő miatt, elkezdett peregni a film, hogy mi történt és miért nem voltam eddig sikeres a párkapcsolatokban. Történt ugyanis egy korábbi életemben, hogy nem éppen éltem erkölcsös életet. Elcsábítottam mások férjét, párját, kedvesét és élveztem mindezt. Nőként vonzó voltam és céltudatos. Tudtam kit akarok és miért. Használtam a férfiakat és rengeteg romhalmazt hagytam magam mögött. Nem törődtem mások érzelmeivel, nem érdekelt mit él át az, akinek a párját elveszem még akkor sem, ha épp terhes volt, vagy kisgyermekük született. Egyszerűen élveztem. S mi történik a jelenlegi életemben…? Én élem azokat az érzelmeket, amiket azok a nők, kiknek párját elcsábítottam. Én élem a bizonytalanságot és azt, hogy nem kellek, hogy a másik bármikor elmehet. Mire ideértünk a filmben, Égi segítőim mondták, hogy rontás van rajtam és ez most már kitisztulhat. De az érdekes az, hogy amikor az ember szembesül a tetteivel és megérti miért kapja azt, amit a sors “kirótt” rá, akkor már nem is tűnik nagy büntetésnek, amit kap. Megjelent drága segítőm előttem és mondtam, hogy vállalom, hogy ez a sorsom, nem kell, hogy tisztuljon, hisz láttam mit tettem. De erre a válasz az volt, hogy “Megtanultad, amit kellett és már nem szolgálja sem a köz javát, sem a tiédet ez a lecke”.

Az én tapasztalatom az, hogy a nehéz életek, cselekedetek többszörösen tanítanak. Egyrészt kapjuk a jeleket, szenvedünk és nem értjük. Majd elkezdjük kitisztítani a bántást, amit kaptunk, de ugye itt nem állhatunk meg, mert nem véletlen kapjuk. Jusson eszünkbe az ok és okozat törvénye. Tehát a gyökér cselekedetet, amely belőlünk fakadt, ki kell tisztítani és szembesülni azzal, amit tettünk. És mindig, mikor nagyon sajnáljuk magunkat, kérdezzük meg lelkünktől és az Égiektől, hogy mit tettünk, mi az oka, hogy ezt kapjuk. A válasz megérkezik mindenkinek a saját csatornáján, csak bízzunk benne.

Turi Erika, 2016.


Drága Mara! Nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire csodálatos eszköz a Lélekhang. Ez egy olyan csoda az életemben - meg még néhány emberében, akiknek ezzel segítettem -, amely olyan helyzeteket, belső fájdalmakat, vívódásokat oldott meg, amit éveken, évtizedeken keresztül nem lehetett semmilyen eszközzel. De ez nem jöhetett volna létre Nélküled! Hála és áldás kísérje minden lépésedet munkálkodásodat, hogy ezt nekünk ilyen tisztán lehoztad, vállalva vele mindazt a testi-lelki nehézséget, melyet ezen időn keresztül végig éltél. Én az első perctől kezdve ezt érzem és írtam is Neked már jó párszor. Ez a tisztaság az, ami lehetővé tette számunkra, hogy mi is összekapcsolódhassunk vezetőnkkel, szellemünkkel és részese legyünk életünk csodájának. Te nem kötöztél meg bennünket, mint sok tanító teszi, hanem ott voltál születésünkkor és csak segítő kézzel vezetgettél bennünket ahogy szellemileg növekedtünk. De ez egy magányos munka, a saját belső világunkban bejutni, a mélységeket megjárni majd egyre feljebb jutni, egyre tisztább és világosabb kapcsolatot kialakítani, ahol megkapjuk mindazt az információt ami szükséges életünk kijavításához, feladataink felismeréséhez és az igazi szeretet éléséhez. Annak a megértéséhez is, hogy mi az a szeretet. Olyan csodákat kaptam a Lélekhang által e pár év alatt, hogy a meghatottságtól most is sírok. Az hogy nem vagyok egyedül, hogy megértettem fájdalmaim, nehézségeim gyökerét, hogy képes voltam magamba nézni - még ha oly nehéz is volt -, mert a szeretet által megértettem, hogy mi az amin változtatnom kell és eloszlik a sötétség és a tudatlanság köde és egy új életre ébredhetek. Mara! Én kitartottam, pedig nagyon sokan elhagytak és nagyon sokan kétséget akartak és tudtak is bennem ébreszteni, de midig Rád gondoltam és egy percre sem szűntem meg vezetőmet kérdezni és a Teremtőnek hálát adni és kérni, hogy vezessen, segítsen. És megérte. Most szeptembertől egy olyan állapotba kerültem, hogy ajándékokat - én úgy érzem - kapok. Üzenetekben még konkrétabb kérdéseket, meditációkat kapok és olyan emberek vannak körülöttem, akikkel érzem, hogy a szeretet köt össze és remélem egyre többen lesznek. Ami viszont a legfontosabb, nem telik úgy el nap, hét, hogy ne kapnék megerősítést arra, hogy amit csinálok, a Lélekhang az valóban az új világ egyik tisztító-gyógyító eszköze. Mindig kérem, hogy vezessenek mutassák meg hol van az információ amire most szükségem van. És olyan könyvekhez, írásokhoz, videókhoz vezetnek, amelyek azt igazolják, hogy ez a lélek munka és a vezetővel való kapcsolódás az igaz út. Bizonyítékokat kapok és "lepecsételődik" a munka amit végzek. És én ezt ajándéknak tekintem, mert szeptember óta szinte minden napos. Mintha az égiek így dicsérnének meg mindazért amit eddig tettem és szeretnék még tenni. Földi szavakkal nem lehet kifejezni a hálát, amelyet érzek, de szerintem Te pontosan tudod és érzed, hogy mi az az érzés, mely bennem van. Nagyon sok embernek átközvetítetted a Lélekhangot és nem élnek vele. Ez nagyon sajnálatos, mert pont ez segítene nekünk magyaroknak, hogy egyre többen legyünk, akik segítséget adunk másoknak, hogy ki tudják a fejüket emelni abból az elnyomó közegből, amelyben vannak. De sajnos ahogy írtad is még azok sem tudnak kitartani, akik megkapták ezt a csodálatos eszközt a kezükbe, hanem kívül keresik a válaszokat nem pedig belül a megoldást. Nagyon boldog vagyok és ezer köszönet Neked újra és újra! Hála és áldás, hála és áldás, hála és áldás mindazért amit tettél, amit teszel, azért a pillanatért, amit elterveztünk ott fönn, hogy találkozunk és a tisztaságért, amely elhozza-elhozta a bölcsességet. Ahogy az egyik ima végén is van, melyet csatornámon kaptam: A tisztaság, mely életembe hozta a bölcsességet, a tiszta látásmódot, a szeretet akadálytalan áramlását és átadását. Nagyon várom a jövő évet és addig is szép csendben, kitartással teszem a dolgomat, hogy ott lehessek az Általad vezetett programokon. Szeretettel ölellek: Erika

Enikő, Budapest

2016. április elején kíváncsian és kérdésekkel telve érkeztem Visegrádra. Kérdések voltak magamhoz, vajon mit tudok ott tanulni, biztosan ott a helyem? De akkor már hónapok óta olyan komoly problémák gyötörtek, melyekkel egyedül nem tudtam megbirkózni. A kislányomat családias környezetben, szeretetben neveljük, mégis napi szinten bekakilt az óvodában, miközben már 6 éves elmúlt. Rettegéssel teltek a mindennapok. A Lélekhang módszert megismerve és azt alkalmazva az életem 180 fokos fordulatot vett. Nemcsak a kislányommal kapcsolatos egészségügyi problémák múltak el nyomtalanul, hanem a környezetemben is jelentős változások történtek. A munkahelyemen egy kinevezést kaptam, ezt követően egy 10 fős csapat felállítását és ennek üzemeltetését tűzték ki vezetőim. Gondoltam, na akkor lássuk mit tanultam Marától, tekerjük az ingát. Az égiek támogatását kértem, hogy a megfelelő munkaerőt küldjék el hozzám, ami döbbenetes eredményeket hozott. Sokszor az általam legjobbnak vélt jelöltet nem támogatták fentről. Aztán szépen felállt a csapat, elindult a munka. Rehab-csapatnak hívtam magunkat, mert ott aztán minden volt. De tényleg minden. Utcáról bejött emberek, akik „papír szerint” nem értettek a szakmához... őket támogatták fentről. Majd néhány hónap múlva annyit mondott a nagyvezér: hívd nyugodtan magatokat az Élcsapatnak.. :-))) Az eredmények önmagukért beszéltek. Ma már a 2. csapatot építem... az ingámmal (és ma már egy Tarot kártyapaklim is van hozzá...) A változások elsöprő sebességgel jönnek. Ez nem mindig örömteli, voltak nehéz pillanataim, de hidd el, megéri :-))) Ha Te is problémákkal harcolsz a mindennapokban, ha keresed a párod, mert még egyedül vagy (vagy már megtaláltad a nagy Őt, de vannak problémáitok), ha jobb anyagi bázist szeretnél, vagy egyszerűen csak egészségesebb lenni, akkor hidd el, itt a helyed! Bátorság! Ugorj egy nagyot! Megéri :-)))

T. Erika, 2016.


Kedves Mara! A lélekhang energiát, amikor általad megkaptam természetesen magam tisztítására, emelésére használtam és csak akkor használtam családtagom, vagy barátom tisztítására, amikor a vezetőm erre engedélyt adott. Az új energia befogadása után végeztem a tisztításokat és ez a kis barátnőm már többször is kérdezte, hogy jöhetne-e már mert érzi, hogy szüksége lenne egy tisztításra. Eddig az inga mindig azt jelezte, hogy még nincs itt az idő. Nos tegnapra viszont megkaptuk az engedélyt, és meg is csináltam a tisztítást. Hát ez maga volt a csoda. A vezetőm vezetése lapján kb. 2,5 órát dolgoztunk. De nem is ez volt a lényeg, hanem végeztünk a táblákkal és megkérdeztem, hogy kell-e még valamit megnéznünk és jelezte, hogy igen. Kérdezgettem és rávezetett a füzetre, hogy azokat a dolgokat is nézzük át, amit te feldiktáltál. És itt jön a csoda. Ugyanúgy a Vénuszról jött, és volt a Plejádokon is mint én. Végig dolgozhattam rajta azokat a kérdéseket, amiket te nekünk feldiktáltál. Mara! Én annyira boldog vagyok, őt annyira megérintette egy-egy dolog, hogy sírt. Szóval ez a tegnapi nap egy végtelenül csodálatos 2,5 óra volt a számomra és az ő számára is. Eszembe jutott, amit mondtál a tanfolyamon, hogy most már mi fogjuk a többieket segíteni. Olyan nagyon sok szép dolog történt azóta velem, hogy ezt az energiát befogadtam. Szebbnél szebb égi üzeneteket, saját részre imákat, áldásokat kapok. Nem tudom elégszer megköszönni, hogy Veled találkozhattam, hogy segítettél ennek az energiának a befogadásában és tisztántartottad magad továbbra is, hogy ez az energia számunkra is elérhető legyen egyre mélyebb és erősebb mivoltában.

Melinda, 2016.

Kedves Mara! Mióta tavaly áprilisban elvégeztem a LÉLEKHANG tanfolyamot, teljesen megváltozott az életem. Kinyíltam, mint a virág. Emelem a körülöttem lévő embereket, kommunikálok a Lelkemmel, Vezetőimmel,és elhunyt lelkeket segítek. Megismerkedtem az Ikerlángommal, akivel fájdalmasan gyönyörű szerelmet élek. A Kapcsolat meditáció további erőteljes változásokat idézett elő nálam. A meditációban Zadkiel Arkangyaltól kaptam egy könyvet ajándékba, melynek Boldogság Angyala a címe. Arra kért engem, kezdjek el írni,Ő segíteni fog. Ebben a könyvben az Én példámon keresztül kerül bemutatásra, hogyan történik egy ember felemelkedése. Ebből az írásból szeretnék Veled megosztani egy részletet, az Ő kérésére és hálás szívvel mondok köszönetet a létezésemnek e csodálatos kibontakoztatását, amit Neked köszönhetek. Szeretettel: Melinda

Kovács Erika, 2015. dec. 21.


Gondoltam megosztom veled, ami a napokban történt velem! Annyira boldog vagyok, hogy ezt is megtapasztalhattam. November közepén végeztem el a Lélekhang tanfolyamot- előtte jártam Erikához, szóval nem volt ismeretlen a módszer és éreztem, hogy nekem meg kell tanulnom és dolgoznom kell magamon! Meg is tettem, bár volt egy hetem, amikor egy percre sem tudtam elővenni az ingát meg a táblázatokat, mert dolgoztam, majd gyerekre vigyáztam éjjel-nappal. Pont az utolsó napon egy virágcserép kaspóstól ráesett a lábamra - nagyon fájt, de nem tudtam vele foglalkozni, ott volt a gyerek, munka, stb. Aztán 2 nap múlva, mikor már munka után hazamehettem, mert lejárt az egy hét babysitt amit bevállaltam, akkor néztem meg tüzetesebben a lábamat, hogy nem tudom behajlítani/mozgatni a nagyujjamat! Így pénteken a sebészeten kötöttem ki, ahol átküldtek a röntgenre, ott kimutatták hogy pár mm-es horizontális törés látható. Na a doki egyből be akarta gipszelni, de én nem engedtem (mai napig nem tudom ez honnan jött, mert azért ilyennel nem szoktam "játszani" - de valahogy már biztos akkor tudtam, hogy nekem nem kell a gipsz), kértem egy pár napot, így saját felelősségre hazajöttem gipsz nélkül és feküdtem, azzal, hogy 5 nap múlva kontroll, de akkor már úgy készüljek, hogy gipszelnek!!! Én hazajöttem, betartottam a fekvést (csak enni, meg wc-re mentem ki), kentem gyulladáscsökkentővel, lámpáztam, vitaminoztam, homeoztam, küldtem minden este a manókat, hogy tegyenek meszet a törésre. De tudtam, hogy rá kell néznem a lelki okára is, hogy miért kaptam ezt a figyelmeztetést! Itt jött a lélekhang! Minden nap dolgoztam magamon. Tisztítottam, oldottam, követtem az útmutatásokat! Hallgattam a belső hangra, meghoztam döntéseket, megtettem a halogatott lépéseket. Az inga az elejétől kezdve minden nap azt mondta, hogy nem kell gipsz -és valahogy én is így éreztem! Ma voltam vissza kontrollon. A doki egyből rákezdett, hogy be kellett volna gipszelni a múltkor, mert a törést rögzíteni kell. Én meg mondtam neki, hogy várjuk meg a röntgent! Aztán miközben vártam a röntgenre, nem aggódtam, azt mondtam Istenem, rád bízom magam! Ha kell gipsz akkor elfogadom és úgy lesz. Ha nem kell gipsz, azt is elfogadom!!! (Na ná! :)) Legyen meg a te akaratod!!! Mikor megkaptam végre az eredményt, azt hittem sírva fakadok! Az volt benne, hogy a korábban leírt fissura (törés) érdemben már nem követhető (vagyis eltűnt), egyebütt csonttörés nem látható! A doki nem értette mi van?! Csak annyit mondott nincs törés, ők kiszállnak! Elkezdte mondani, hogy - Nem ..... - de elakadt és csak metakommunikációval jelezte, hogy nem érti, és húzzak innen a francba!!! Szóval csodálatos érzés ezt megtapasztalni, hogy tényleg képesek vagyunk magunkat meggyógyítani - ha rájövünk, megértjük, hogy mit akart üzenni a testünk - nekem ebben segített a Lélekhang!! Nagyon köszönöm, hogy megosztottad ezt a módszert velem és megosztod az emberekkel! Köszönöm!!!!

 

Olvasói vélemény, 2012-09-09


Érdeklődni szeretnék, hogy a Várakozás magazin második száma mikor fog meglenni?... Magam is régóta foglalkozom ezotériával, angyalokkal, kártyavetéssel és számos más dologgal, valamint táncmeditációt is tartok. Hiányzott nagyon egy ilyen magazin a polcokról... Véletlenül akadt a kezembe az újság (azaz, biztos, hogy nem véletlen, mivel véletlenek nincsenek.... ), és teljesen lenyűgözött. Nagyon jó, hogy végre van ilyen lap, amely nyéltan foglalkozik ilyen dolgokkal, és hihetetlenül színvonalas.... Alig várom, hogy olvashassam a második számot.

Gabi, 2015. okt. 28.

Kedves Mara! Szeretném megosztani veled, hogy a 2 és fél éve elvégzett lélekhang tanfolyam ALAPJAIBAN megváltoztatta az életemet!!! Nem győzök elképedni és hálát adni a Sorsnak, hogy elvezetett hozzád, és megtanulhattam TUDATOSAN használni a belső bölcsességet, amit, mint azóta kiderült, 16 éves korom óta használtam ugyan, de nem voltam tudatos rá. Ha a tanfolyam előtti magamra gondolok, és arra a napról napra egyre tudatosabb ÖNMAGAMRA, akivé váltam, és válok/alakulok/kibontakozok nap mint nap, akkor teljesen elképedek! Hatalmas nagy tanulási folyamatban vagyok, és rendkívül élvezem. A lélekhanggal kitisztítottam a legtöbb korlátozó tényezőt, miután megkezdődött a kurzus, mely folyamatosan tart. Vezetőim, akikkel dolgozom minden napra tartogatnak valamit, amit előre jeleznek, tanácsokat adnak. Felmerülő problémák esetén olyan útmutatásokat kapok, amiket megfogadva teljesen tökéletesen oldódnak meg a dolgok, úgy, ahogy az minden érintett számára a legjobb! Nem is tudnám elmesélni azt a sok csodát, amit tapasztalok. Csak úgy tudnám röviden megfogalmazni, hogy egy csodálatos átalakuláson vezetnek át teljes tudatossággal. Éppen annyit fednek fel előttem,éppen annyi tanulni és tapasztalni való érkezik számomra könyvekben, közvetítéseken keresztül, és álmokban, amennyit elbírok. Végtelen szeretettel és finomsággal alakítanak, vezetnek, és mutatnak utat! És én teljesen ráhagyatkozom a vezetésre, mert amióta ráhangolódtam, soha ilyen szabad és megkönnyebbült nem voltam véget vetettem önmagam okozta szenvedéseknek segíteni tudok a hozzám fordulónak (férjemnek 2 komoly problémáját szüntettük meg isteni gyógyító energia közvetítéssel) komoly tisztításokat végeztem másoknál lelkük és isteni önvalójuk kérésére (ez megint csak hihetetlen tanulást és tisztulást hozott) megtanultam a jelenben élni, és feladtam a jövő miatti aggodalmat és nem utolsósorban egóm egyre jobban zsugorodik, mert helyette a lelkem vezet az életemben, amit egyre jobban élvezek! Még órákig tudnék áradozni arról, hogy mi mindent adott az általad tanított módszer (rengeteg füzetet írtam tele jegyzetekkel, tanításokkal, üzenetekkel. Köszönöm neked, hogy megtanítottál arra, hogyan vegyem kézbe életem irányítást, és amely módszer megmutatta számomra, mi az életfeladatom:ami mindenki másé is egyben, a SZERETET MEGVALÓSÍTÁSA ITT A FÖLDÖN! És ez így van! Munkádhoz kívánok sok erőt és kitartást, mert tudom, hogy nem könnyű ma tartani a fényt és példát mutatni másoknak, de hiszem, hogy mindannyian, akik tesszük a dolgunkat, együttesen létrehozzuk az Új világot, amely épül folyamatosan. Lelkes üdvözlettel és szeretettel: Gabi

Miklós Enikő, 2014. aug. 26.


Kedves Mara! Az Égiek szeretete és bölcsessége számomra még felfoghatatlan, de a tanfolyam óta folyamatosan érzem őket. Csodálatos, hogy végre tudom és érzem, velem vannak. Az, hogy a munkahelyemet pár hónapja otthagytam életem egyik legjobb döntése volt, különben nem jutottam volna el hozzád, mert olyan káosz volt elmémben, hogy alig hallottam a saját gondolataimat, nemhogy a lelkem kétségbeesett hangját. Most, amikor írom e sorokat ismét megsokszorozódott energiam és teljesen kiemelkedek a sűrűségből. A tanfolyamodon megtaláltam azt, amiért odamentem. Voltak elkepzeléseim arról, hogy milyen lesz, de ami történt az meghaladta a várakozásaimat. Főleg a 2. napon az energiátadás, ami olyan érzés volt szamomra, mintha meghaltam volna majd rögtön utána ujjászülettem. Ahogy megérintetted homlokomat patakokban kezdtek folyni könnyeim, mert hirtelen felszínre tört a sok elnyomott fájdalom, meg nem élt érzelem, majd egy pillanat alatt eltűntek belőlem, helyüket elfoglalta a tökéletes béke és egyensúly. Mély szeretetet és elismerést éreztem csupán azért, mert létezem. Azóta már verseket is írtam, csak amúgy dől belőlem a rengeteg lejegyezni való magvas gondolat. Hihetetlen dolog, mégis igaz, nekem csodálatos élmény volt. Hálám és a Teremtő áldása kísérjen egész életden át, köszönjük, hogy VAGY nekünk!!! Búcsúzóul megosztanám veled az energiátadás után lejegyzett első mondatokat, ez csak egy rövid rész, de a lényeg benne van! :) "Szeretet, béke, harmónia amire törekedned kell, én itt leszek örökre, hogy figyeljek és vigyázzak fényedre. Ég szülöttje, Föld gyermeke te vagy, és oda térsz majd vissza ahonnan érkeztél. Isten szikrájaként most és mindörökre áldás van rajtad." Szeretettel gondolok Rád,Enikő

Demeter Andrea, 2014. 02.07.

2013. október 24.-ét már nagyon vártam. Ekkorra kaptam időpontot a Marától, lélekoldásra, személyes beszélgetésre. A kezelés után nem volt kérdés, hogy részt veszek-e a tanfolyamán vagy sem. A lélekhang tanfolyam december 2.-án és 3.-án volt. Olyan izgatott voltam, hogy vajon mit tanulok,tapasztalok majd meg. El kell mondanom, hogy egy-két spiritualitással kapcsolatos tanfolyamon már részt vettem, de amit a Marától megtanultam teljesen megváltoztatta az életemet. Mindemellett a Mara kedves, barátságos, segítőkész személyisége elvarázsolt. Ő egy igazi tanító. Az első nap végén eléggé elkeseredtem, mert mindenki nagyon szépen tudta használni a kis ingáját.Az enyém viszont nem úgy "működött", ahogy a társaimé. Mara azonban megnyugtatott, hogy minden rendben van. Másnap aztán "szárnyra" kaptam. Működött az ingám, és írni is tudtam. De, még mennyit!!!!! A tanfolyam óta felgyorsult az életem, ami egyébként sem volt lassú. :-) Rengeteg csodás dolog történik velem. Boldogabb, kiegyensúlyozottabb lettem. A nagy barna szemeim kizöldültek, és fiatalabbnak nézek ki. (Azért valljuk be, ez egy nőnek nagyon fontos. ) Sokan kérdezik tőlem, hogy mit csinálok, mert tele vagyok energiával,lendülettel. És, ekkor nagyon szívesen mesélek a tanfolyamról, és a Maráról. Tiszta szívvel tudom ajánlani minden érdeklődőnek a lélekhang tanfolyamot, amely elvégzése után biztosan állíthatom , hogy az életet szebbnek, kerekebbnek, mesésebbnek fogja látni az ember.

Tibor, Fehérvár 2014-01-09.


Kedves Mara! E verssel szeretném megköszönni mit Tőled kaptam Nagy kincs ez nékem, a legnagyobb mit ember kaphat. Mikor találkoztunk én nem hittem volna, Hogy mikor távozom az maga lesz a csoda! Megkaptam Tőled azt a képességet, Mellyel az ég és föld közötti csatorna én lehetek. Hálámat nem tudom, hogyan is fejezhetném ki Próbállak segíteni Téged, hogy valamit én is tudjak adni. Úgy gondolod apróság, mit nékem átadtál De hidd el nekem ez sokkal többet ér bármi másnál. Lehetek a szócső, ki tolmácsolja az égiek üzenetét Lehetek egy olyan, ki bármit megkaphat ha kér Lehetek még olyan is, melyet jelenleg nem tudok felfogni De egyenlőre türelmet kérnek tőlem, s később nagyobbat tudok alkotni. Mikor megláttalak nem hittem volna, hogy Te az apró szőke nő Leszel a kulcs, mit kaptam álmomban, s leszel egy segítőm. A képesség, mit kaptam Tőled - Hálámat nem tudom hogy is rójam le - Számomra sokat jelent, S azért kaptam, hogy általa sokat tegyek. Hálámat nem tudom kifejezni jobban e versnek sorain, De magamat átadom, s támogatlak odakinn. Odakinn a "való" világban, mert most már számomra is két világ van A látható és a másik, melyet ugyan hallok, de nem látok De tudom, hogy ez sokkal valósabb, s onnan jönnek az álmok. Képességem nem ajándékba kaptam Tudom tennem kell érte, feladatom van. Minden nap s minden éjszaka Eljön értem ő a várva várt csoda. Melyet úgy hívnak: az Égi Kapcsolat. Köszönöm még egyszer, mit értem tettél, Hogy a sárból kivetted a fejem, és felemeltél. Bízz magadban Te is, szükséged van rá E kis visszajelzést is azért írom, hogy Tiéd legyen a boldogság. A boldogság, mit nekünk is adtál Azzal, hogy fényed elindított, s halad mindenen át. Még egyszer szeretnék megköszönni mindent Néked Én azt kívánom, legyen erőd, hogy örökké ezt tehesd! Szeretettel, Tibortól, https://www.facebook.com/pages/%C3%89gi-B%C3%B6lcsess%C3%A9gek/268222189994952?fref=ts

Ildikó, Budapest 2014. 02.05.

"Közel 1 éve, tavaly április elején voltam Maránál a tanfolyamon. Nekem hatalmas élmény volt, mert már a beavatás után azonnal beindult a folyamatos írás. Több oldalt gépeltem és közben patakokban folyt a könnyem annyira intenzív volt az első közvetlen kapcsolat. Az égi vezetőm alig várta már, hogy végre meghalljam amit mond nekem :-) Már ott kiderült számomra az üzenetből, hogy nekem inkább a látás az ami a feladatom. Lehetőségem van a múltba és a lehetséges jövőbe látni. Szóval nagyon sokat kaptam abban a 2 napban! Értelmet nyert minden amit addigi életemben nem értettem! Azóta napi kapcsolatom van égi vezetőkkel. Már el sem tudnám képzelni az életem nélkülük! Mint azóta kiderült a gyógyítás is a bevállalt feladataim egyike. A tanfolyamon Mara által közvetített energia oly mértékben erősödött fel a jobb kezemben, hogy nem csak fájdalomcsillapításra használom már hanem gyógyításra. Képekben mutatják a betegséget a testben és fénnyel eltávolítom. Ehhez komoly égi segítségem érkezik minden alkalommal. Hatalmas meglepetés volt ez az út számomra is, de most már a sok meggyógyult vagy gyógyuló ember szeretete mindent megér nekem! Ezt kaptam én Marától és a tanfolyamtól! Örök hála érte!"

Ymeon, 2013-03-24 14:17:14


Írtam Neki és Ő válaszolt. Kicsit hezitáltam, de Ő megnyugtatott. Mondta a lelked tudni fogja, ha ott kell lenned. És odahúzott. Március 15-16. Útrakeltem. Alig volt ember az utcán. Tomboló szél, hóesés. Tőle megtudtuk az okát. Ott állt és mesélt Nekünk, mi csöndben hallgattuk. Ittuk minden szavát. Fantasztikus volt a két nap ( a csapat is !!!! ). Szavakba önteni is nehéz. Személy szerint amit kaptam Tőle, örökké hálás leszek a sorsnak, hogy megismerhettem. A lelkem hazatért!!! Elcsendesedtek a viharok, már nincs tomboló vihar bennem, csak békesség, szeretet és megnyugvás. Megértettem mindent, megkaptam a választ a kérdéseimre és kisütött a Nap! Boldog vagyok, igazán boldog!!! És ezt mind Neki köszönhetem! Ennek a szőke hajú Tündérnek, akinek a közelében szeretnék maradni és mindenkit elvezetni hozzá, hogy tudja meg, érezze át ezt a csodát, amit két nap alatt Én is kaptam Tőle!!! Azóta hat méterrel a föld fölött lebegek és kezemben a kisfiammal táncikázok örömömben. Köszönök Neked mindent Mara!!! Szívemben csücsülsz!!!



Tünde, 2013-03-04


Kedves Mara! Hálás vagyok, amiért megismertelek, és mert a lelkem hozzád vitt. Azóta változik körülöttem minden, pozitív irányba.

Csodás tapasztalataim vannak, amitől egyre több és több lehetek.Közelebb kerültem valódi önmagamhoz és Istenhez. :))


Kinga, 2012-12-02


Sziasztok!Én Mártinál voltam oldáson.Kiderült,hogy a múltból hoztam sok traumát.Örülök,hogy ezeket kioldotta.A terápián sokat sírtam.Boldogsággal töltött el,az a sok jó,amit magamról hallottam.Ezeket kell elhinnem,és erősítenem magamban.Vágyakozva várom a gyógyulásomat.


Rózsa, 2012-09-25


Megérkezett a Varakozas magazin 2.szama, amit nagyon koszonok. Mar nagy részét kiolvastam, egyszeruen lenyugozo. Az elso szamot legalabb otszor olvastam el és tobbszor elsirtam magam, eloszor nem értettem miért, ugyanis mar nagyon sok ezoterikus témaju konyvet és ujsagot olvastam , rendszeresen vasarolok. Es rajottem, hogy ez a magazin a lélekhez szol, felébreszti a leleket, megtolti szeretettel, biztosan ezért tudtam otszor elolvasni, ami egyaltalan nem jellemzo ram. Nagyon koszonom Mara!

Tabajdi Éva, 

2013-03-05 

Kedves Mara! Szeretném megosztani veled a tanfolyam utáni álmomat. (hajnali 3 óra 50-kor erőt vettem magamon és a következőket írtam le: Áldott állapotban vagyok. Gyermekem meg akar születni. Kitüremkedik a hasamon, kezét, lábát nyújtja, arcát mutatja. Áthatol hasamon és kezemben tartom. Rátapad mellemre és táplálom. Ezt "mondja": "Áldás van rajtad, áldás van életeden, munkádon, családodon, mindenen, amit teszel. Fény vagy, szeretet." Fürdök ebben az élményben, de nem hagy valami, felébreszt. Menj, írd le! (Zakatol a fejemben Mara hangján hallom: Menj írd le.) Nehezen erőt vettem magamon, felkeltem és a fenti sorokat írtam, majd ezzel folytattam: Köszönöm Istenem! Köszönöm Istenem, hogy jelen vagy életemben! Köszönöm neked a Napot, a Holdat és a csillagokat. A világot, mely körbevesz! Köszönöm! Köszönöm! Kótyagos fejjel visszabújtam az ágyamba és rövid idő után újra mondogattam: "Köszönöm az új Életet! Köszönöm, hogy újjá születtem magamban Általad! Köszönöm a csodát. Befogadom a csodát, megteremtem azt. Képes vagyok a csodák befogadására. Hála neked magasságos Isten, Te mindennek teremtője. Bennem élsz és én benned, általad. Új Élet született bennem Általad! Köszönöm! Hála neked!" Miközben ezt írtam, akkor tudatosult bennem, hogy az a gyermek, amit megszültem, Én vagyok! Hihetetlen!- mondogattam magamban, miközben megszólalt a hang: Ne mondd, hogy hihetetlen! Csodálatos élmény volt! Éreztem, hogy elönt a forróság és a meleg könny potyog a szememből. (Évek óta ismétlődő álmom, hogy állapotos vagyok. Legtöbbször szültem is álmomban és fájdalmat is éreztem, mely felébresztett.) Köszönöm mindazt, amit Tőled kaptam! Szeretettel: Éva